A könyvek és én

 Tudod, én világ életemben szerettem olvasni... Szóval én mindig is olvastam... Kicsi korom óta a könyveket bújom...Nem. Tehát volt egy barátnőm, aki... szeretett olvasni.... Neem, még most is szeret.
 Szóval az egész 2017. szeptemberében kezdődött, amikor is padtársak lettünk.  Imádtam, hogy milyen intelligens, és azt a szenvedélyt, ahogyan a könyvekről beszélt. Ettől én is kedvet kaptam az olvasásra. Nem, mintha előtte nem olvastam volna könyvet, csak hát... nem igazán azt olvastam, ami megmozgatott volna bennem valamit.
 Akkor kezdődött molylepke pályafutásom. És még azt mondják, nem lehetsz az, ami akarsz lenni.
Hát igen. Ugorhatnánk?  Na várj, mégsem.
 Örültem, hogy olyan barátra találtam, aki szintén osztja újonnan szerzett mulatságom. Szóval, ettől csak egyre beljebb és beljebb merültem a különféle kis és nagy alakú, színes, minimalista borítójú, új, vagy éppen régi, ütött, kopott, megsárgult, csillogóan fehér, illatos, rettentően vicces, romantikus, hátborzongató, vagy éppen borzasztóan unalmas könyvek világába.  Szóval, így úszkáltam egyre beljebb a feneketlen tenger könyváradatában, egészen az utolsó általános iskolás évemig.
  Amikor is bekövetkezett a nyári szünet, ami jobbára pihenéssel,  mindössze egy könyv elolvasásával telt. Most már ugorhatunk!

 Volt egy barátnőm... Vagy, van egy... Szóval, még mindig van, csak... Most, akkor még egyszer.  Az élet kissé más területekre sodort minket, így  persze számíthat rám... Keveset látom... Oké, hanyag vagyok... Tudooom... Whááá... Szóval...  A lényeg az, távol van. Annyira nem, de mégis.

 Ismét olvasok, olyankor, mintha velem lenne, s olvasná, amit én.  Persze ez lehetetlen, ugye?
Néha felfedezem őt, egy-egy szereplőben, olyankor megörülök, eszembe jut, leírnám, de... de... de... semmiség...igen, mondtam, hanyag vagyok.
Tehát, ennek révén ismét kezdem felfedezni a régi önmagamat, ismét érzem azt az élet iránt érzett szeretetemet, amit rég.  Nem is tudom, boldog leszek tőle,  emlékszem, arra, miket tettem.
Örülök, hogy barátja lehettem... tulajdonképpen, hogy az vagyok. Még, ha nem is úgy, mint rég.
Hálás vagyok, neki, mert megmutatta miért lehet a könyveket ennyire szeretni, mert segített tanulni és értelmes emberként cselekedni, mert támogatta ezt a blogot, egészen a létrejötte óta.
Hálás vagyok a könyveknek, mert bármilyen megrázkódtatás után képes volt egy teljesen másik helyre, egy másik testbe repíteni. Úgy érzem sokat fejlődtem és várom, hogy fejlődjek, még többet megtudjak, még többet lássak, érezzek abból, amit egyszer leírtak.