Depresszió

 Az ember fejét elöntik a kínzó gondolatok, éjjel-nappal lázasan motoszkál benne minden, ami zavarja, amitől fél, ami miatt aggódik, addig míg valótlan dolgokon el nem kezd rágódni, összeesküvés elméleteket sző, zavarja a testsúlya, a nem létező ellenségei, a néni a buszon, aki furán néz rá, mert azt hiszi, hogy vele van baja. Tönkremennek a kapcsolatai, mind családon, baráti körökön, ismerősökön belül, s begubózik.
 Mi ez? Depresszió. Mindet ő teszi, saját magával, mert olyan dolgokat képzel be, amelyek nem is valóságosak.  Teljes mértékkel felborítja a körülötte lévő emberek rendezettségét és tönkre teszi a boldogságukat. Miatta fognak aggódni.

 Nos nyíltan  leírom, ezt érzem legbelül. Régen volt már, hogy megosztottam saját érzésemet ilyen formában. Így azt gondoltam, hogy most eljött az ideje.
 Néha nem tudom eldönteni, hogy, amit gondolok az tényleg úgy van-e. Olyan dolgokban, mint a testsúlyom, az ellenségeim, barátaim. Van, amikor jobb, akkor azt érzem, hogy minden oké, minden passzol, aztán van, amikor rosszabb, olyankor vastagnak látom a lábamat, nagynak a hasamat és egyáltalán nem tudom eldönteni, melyik a valós és melyik nem. 
 Mielőtt a téma "történet" részébe belevágok el szeretném mesélni a "körítést", amely segít megérteni a  történetet:
 Minden novella, vers általában(nem mindig) saját élményeimen alapul.  Az egyik kisebb történetben, mégpedig az Egyedül- ben szintén személyes tapasztalatok vannak. Több dologból tevődik össze:

• Saját élményeim: betegség, régi rossz barátság, jelenlegi kérdőjelek
• Kitaláció:  bármi, ami izgalmassá,vagy rusztikussá, kaotikussá teszi a történetet
• Töltelék mondatok: magyarázat, húzás-halasztás

 Nos ebben volt mindegyik,  egy barátnőm, akit nagyon-nagyon szeretek és csodálom, tisztelek. Ilyen kreatív, jószívű, okos, művelt embert pedig rajta kívül csak nagyon keveset ismerek. Szóval, ő ezt magára vette, amelyet nem neki szántam, igazából senkinek nem céloztam, de voltak olyan részek, amelyek az akkori érzéseimet jelentették, kiderült, hogy egy borzasztó nagy összeesküvés elméletet eszkábáltam össze, csak azért mert le voltam hangolódva.
 Igazából nem tudom, hogy ebből hogyan lehet kijutni, mert még benne vagyok, ami viszont hangsúlyos, hogy MÉG. Lényegében annyi, hogy meg kell próbálni kevesebbet stresszelni, pörögni dolgokon,  többet kell a barátokkal és a családdal minőségi időt tölteni.  Tudom, a telefon bűvös dolog, valóban nagyon nehezen lehet letenni, szintúgy a Nutellás üveget, én is vissza-vissza esek úgymond.
 Ettől függetlenül nem járok feketében, sírok úton-útfélen, viszont nevetek a vicceken, táncolok, igazából bárhol, de, ha egyedül vagyok rám törnek a gondolatok, ami nem jó.
 Itt jön a felvételi, nyakamon lógnak a dolgozatok számos "bajtársamén" is, ami, pedig még jobban leterhel bennünket.

 Őszintén azt gondolom, hogy a depresszió az nem  az egyén hibája lenne, vagy, másoké. Kimondottan senkié sem, de azért mégis rengeteget számít a környezet. A média, a vékony lábú nők, izmos testű férfiak. Nyilvánvaló, hogy mindenki a legtökéletesebb képeket teszi ki magáról a közösségi oldalakra, szerintem nagyon kevés olyan képet, vagy posztot találni, amikor valaki fel meri vállalni a kevésbé vidám perceit, pattanásait, tökéletlenségeit, hibáit, sőt érzelmeit. Ezeknek az embereknek is lehet rossz napjuk, ők sem tökéletesek.
 A lényeg az, hogy azt kell szeretni, ami van.

 Te is hallottad a : "Másoknak még ennyi sincs",  "Van, akinek sokkal több problémája van"  hatalmas bölcsességeket? Hát én hallottam már párszor, meg is van róla a véleményem. Ez pontosan ugyan az a fajta hozzáállás, mint az "Edd meg az ételt, mert Afrikában éheznek". Attól, hogy meg eszem ugyan úgy éhezni fognak. Akit meg zavar, hogy nem, az vitesse el az éhezőknek.
 Nos visszatérve a lényegre, biztosan van, akinek nagyobb problémái vannak, de nekem ezek vannak, és ezek is komolyak, nem divatból csinálom, mert amúgy nem olyan vidám dolog.
 Valóban sokat számít a környezet, főleg abban, hogy érti-e, neked mi a nehézség. Segítenek-e neked?