Őszinteség. Árt, vagy használ?

Sziasztok!

Én egy elég őszinte embernek tartom magam, főleg az utóbbi 2-3 hónapban, amire nagyon büszke is vagyok.  Nyilván vannak kegyes hazugságok, de ezt majd lejjebb kifejteném.
 Szóval ma erről is fogunk beszélni... mármint nem rólam, hanem az őszinteségről.

 Azt gondolom, attól függetlenül, hogy őszinték vagyunk nem árt megválogatni a szavainkat, mert az sok mindenkinek sértő, vagy bántó lehet.

Sokan mondják, hogy az őszinteség egy nagyon korrekt és jó dolog, ezzel én is így vagyok, sőt, voltak, akiket megkérdeztem, hogy:
 Mégis  milyen embernek tartanak engem?  Jött a válasz, hogy szerintük őszinte ember vagyok.

 Itt jön képbe a kegyes hazugság, amit bizony szinte minden ember, úgymond bevetett már.  Rengetegszer van, hogy nem szeretnénk másokat megbántani egy bizonyos dologgal kapcsolatban. Ilyenkor jönnek a kikerülő válaszok, az enyhe utalások a mi véleményünkkel, vagy gondolatainkkal kapcsolatban.

Ha egy barátnőd azt mondja, hogy neki te vagy a legjobb barátnője örökre, és esetleg te ezt nem így érzed, akkor bizony kissé bajos a helyzet. Ilyenkor nem árt inkább azt mondani: Te is jó barátnőm vagy,  esetleg azt, hogy te is nekem. Viszont, ha ez téged nagyon frusztrál, akkor  megmondhatod neki az igazságot, ilyenkor is szépen tisztán, fontos, hogy ne szabadkozz, csak mert te ezt érzed.

A lényeg az, hogy ne légy sértő vagy bántó. DE tudd, hogy az igazsággal már megbánthatod.

 Pár hónappal ez előtt  én magam is tapasztaltam a saját bőrömön, mikor kicsit a szőnyeg alá söpörtem az igazságot ( Hanna) . Viszont ott részben saját magamat is becsaptam.
 Az, hogy akkor ott nem mondtam meg a színtiszta igazat láncreakciót indított el és ezért gondolom, ha őszinte az ember, akkor  könnyebben kikerül a rossz részből.