Család

Sziasztok!

 Még a múltkor írtam egy verset és azon gondolkodtam, ha nem szó szerint kellene értelmeznem, akkor, mi lenne az átvitt értelme. A vers így hangzik:

Ezernyi csillag fenn       

az égen,

a kiutat mutatják

itt a setétben. 

 Úgy terveztem, hogy írok neki folytatást, de ezt visszavontam. Gondolkodtam, ha ezt átvitten értelmezem, akkor kik az én csillagaim: a családom, és a barátaim. Ők azok, akik kiutat mutatnak nekem a sötétségből, ami néha magába szippant.   Most a családomról lesz szó.

 Én egy nagyon jó családban élek, szerencsésnek mondhatom magam, aminek nagyon örülök. Vannak szüleim, rokonságom, szeretnek, és odafigyelnek rám.
 Soha nem volt olyan, hogy ne tudtunk volna valamit megbeszélni, vagy ne tudtam volna valamit elmondani nekik.
  Nem mondom, hogy nálunk nincsenek összeveszések, mert igen is vannak, de mindig meg tudjuk oldani a problémáinkat.

A család, úgy mint a barátság több emberből áll. Ahhoz, hogy működjön mindkét "oldalnak" akarnia kell.  A családom az egyik, én a másik oldal vagyok.  Tudom, hogy a másik oldal belead mindent. A kérdés, én beleadok- e mindent?
 A válasz: nem. Annyi mindent kapok, de mégsem adok cserébe. Soha. Pedig mindenki megérdemli. Figyelmetlen vagyok velük és meggondolatlan, de ők nem ezt érdemlik.
 Támogatnak, és mindennél jobban szeretnek. Tudom, hogy meg kell becsülnöm őket, ahogyan mindenki másnak, aki olyan szerencsés, mint én.

 Ha nem lenne családom, és nem támogatnának, akkor  biztosan nem lennék az, aki.  Rengeteg mindent köszönhetek nekik!

Köszönöm! 

Ennyi lett volna mára, tudom, elég személyes, de minden szülő megérdemli a törődést,  bár nem kérnek semmit a sok jóért cserébe, mégis megérdemlik, hogy kapjanak.