Virágkoszorú

 Eljön az idő, mikor a világ összes szerelmes nótája sem tud jobb kedvre deríteni,  megkérdezed magadtól: "Hát ez meg hol romlott el?" "És miért ilyen hamar?" .  Aztán csak megrekedsz két ellentétes irányba csúszó szék között,  ha nem vagy elég gyors, már pedig nem vagy, mindenképpen a földön landolsz és jól összetöröd magad, mert nem döntöttél időben.  Mi legyen, mész vagy maradsz?  Mi van, ha rosszul érzed magad, ha rájössz,  te néha saját magadnak is túl bonyolult vagy, ha tudod nagyon jól, számodra minden olyan körülményes? Ha szabadságra vágysz, mert azt érzed, hűségesnek kell lenned olyan valakihez, akivel teljesen idegenek vagytok, ami által sakkban tart?  De te mégsem szeretnéd bántani, hiszen tiszteled és szereted. Nem akarod összetörni, nem akarod csalódást okozni, csak azt szeretnéd, ne fájjon. Persze ez hiú ábránd. Aztán ott a helyrehozás lehetősége, amelyet néha te magad sem szeretnél,  mégis ott motoszkál, mi van, ...

 Elnézést, nem tudom milyen fajtái vannak a depressziónak, nem tudom, milyen tünetei vannak, vagy , kire hogyan hatnak. Csupán azt tudom, rám hogyan hat.  Tudom, hogy nagyon kevesen olvasnak, de, ha valaki hasonló problémákkal küzd talán hasznosnak tartja valamilyen oknál fogva a saját szempontjából is.  Olykor gyakrabban, néha pedig ritkábban, de vannak nagyon mély pontok az életemben. Nem a dolgokban, amiket teszek, hanem abban, amit érzek.   Az borzalmas, olyan, mintha legbelül haldokolnál,  érzed azt a tompa fájdalmat a mellkasodban, nem tudsz mit kezdeni, annyira borzalmasan érzed magad, annyira letörtnek, mindössze a folytonos, egyre sűrűbben jelentkező problémákat látod.  Egyre ritkábban beszélsz, egyre többet sírsz, néha már az sem megy,  magadba fordulsz. Kifelé egy bizonyos szintig mutatod, milyen erős vagy, milyen erősen harcolsz, de egy idő után ez még jobban tönkretesz.  Néha komolyan nem látom a kiutat....

Romlott szerelem Egyik kezem érted nyúl,  A másik azt visszahúzza.  Bánatos szívem érted virul, s él még mindig,  Gondoktól szenvedő lelkem megtagadja.  Egyszer szemem téged keres, Máskor önmagát kutatja.  Lehet-e még szerelem, melynek önmagán Süppedő, alattomos törmelék a múltja?  S, századszor is futnék feléd, Századszor is újra, s majd újra.  De mit ér a csapdába zárt szerelem, ha A gonosz, sötét tudat az elrablója ?   Elveszett a kulcs, s zárva Az összes pitvar, kamra. S, nem okoznék fájdalmat, ha Századszor is megpróbálnám újra?  Szívednek nem zengne többé  Oly dallamosan  húrja.  S, én maradnék végül, kinek Elkopott az ujja. (03.-04.01.) Mulatság Álmatlan éjszakákon át,  Ördögi táncot járva Múlatom el az élet fájdalmát. S, a rádióból halkan csorduló csöpögő Zeneszó, halk húrokat pendít, s szárnyaló Szívem feledni kívánja a fáradt kínt.  ...