Virágkoszorú

 Nem is olyan rég még nagyon féltem attól a naptól, de visszagondolva semmi borzalmas nem történt.  Egyszerűen csak nehéz dolog elengedni azokat az embereket, akikkel éveket töltöttél együtt, úgy hogy élvezted is.  Eddigi életem legszebb három éve volt.  Még most is egy kicsit olyan, mintha jövőre velük lennék, ugyan ott, ahol eddig. Viszont beszorultnak érzem magam két osztály közé, már nem tartozok hozzájuk, de még másokhoz sem. Ami egyben nagy szabadságérzetet ad, de talán kicsit nehéz is. Sok számomra fontos személy van, akiket még véletlenül sem szeretnék elengedni. Visszagondolva a ballagásom napjára, azt hittem, hogy  rengeteget fogok sírni, hogy mennyire fájni fog, de ehelyett tompának és semlegesnek éreztem magam, ott volt a sok gyönyörű virág, a díszek, és szemétnek éreztem magam, amiért nem jött semmi.  A "hivatalos ballagás" előtt haza lehetett menni, akkor megöleltem az osztályfőnökömet,  elég volt egy mondata ahoz, hogy rájöjjek m...

 Most nemigazán arról szeretnék beszélni, hogy hol voltunk és miket csináltunk, hanem inkább arról, milyen nyomot hagyott bennünk az utolsó közös osztálykirándulás.  Mindig is nagyon szerettem az osztályomat és imádtam bejárni. DE ez tett igazán pontot a végére. Úgy érzem itt értettük meg igazán egymást és bíztunk leginkább egymásban. Tudtunk beszélgetni és nevetni.  Felvállaltuk egymás előtt magunkat a strandon és senki nem csinált ügyet senkiből.  Mindegy volt, hogy reggel nyolckor pizsamában, kócosan és fura lehelettel mentél-e át reggelizni, teljes mértékben normális volt.  A buszon nevettünk és játszottunk, szóbaelegyedtünk azokkal, akikkel eddig még nem beszéltünk, és nem volt kínos.  Az ellentétek elhalványultak, szinte etűntek.  Megértettük tanárainkat, az osztályfőnökünket, aki végig jót akart nekünk és mindent ennek fényében tett, megszeretett minket, tudjuk, hogy neki is nehéz elválni.  Annyira jó volt végre, hogy nem kelle...