Virágkoszorú

 A lámpa fénye derengőssé teszi a  Szobát, oly békés, oly szelíd és csendes  Ez a hely, mint egy régi jó barát.  A bútorok megkoptak itt-ott, s pókháló  Fedi a huzatos ablak egy-egy sarkát.  Annyi minden komor, s rossz dolog  Nem döntötte meg oltalmát.  Itt nem fújt a szél, ha köröttünk  Zengtek-zúgtak a fák.  S átvészeltünk minden  Egyes álmatlan éjszakát.  Boldoggá is tett oly sokszor,  Mikor körbenézve megpillantottam  Egy-egy réveteg emlékfoszlányt.  S ez az egyetlen hely,  Ahol szeretem a magányt.  Ne hagyj el te szeleburdi,  Oltalmazó, rendetlen jó barát!

 Az életem, az utóbbi időben nagyon más. Persze jó értelemben.  Természetesen ennek hátrányai is vannak, az egyik ilyen például az, hogy kissé elvesztettem a motivációmat és a kommunikációs képességem nagy részét.  Ami elég nagy dolognak tűnhet, ez zavar is, de azért sok jó oldala van.  Tegnap este edzésről indultam haza, amikor találkoztam egy régi ismerősömmel. Amelynek  nagyon örülök, mert, mialatt beszélgettünk teljesen lázba hozott az a szenvedély, ahogyan azokról a dolgokról beszélt, amit szeret és csinál.   Eszembe juttatta, hogy régen én is teljesen így érzetem ezekkel a dolgokkal kapcsolatban, ettől energia dúsabb lettem, sikerült csatlakoznom a témához.  Butaságnak tűnhet, de hihetetlen, mennyire jó az, mikor az ember hosszú idő után megfelelő fülekre talál, egy értelmes eszmecserét folytathat dolgokról...olyan nehezen szavakba önthető, parányi érzésekről, amelyek egyfajta katarzist okoznak, tudván,  más is észrevette ezeket.  ...