Virágkoszorú

Nehéz a látás, szúr a szív, Eltelik pár óra így. Fáj és dühít, nyelni a kínt, Egyszerre taszít, egyszerre hív. Testem fáradt, kezem legyint, Hiába nem sokáig bírom így.  Lábam görnyed, lassan éri már a földet, Szívemből fájdalom könnycseppeket görget. Nehéz a légzés, könnyebb az álom, De mit ér az álom, ha közben is fázom. Nehéz a látás és szúr a szív, Lassan telik az idő így. 

 Őszinte voltam, végre teljesen őszinte voltam! Tudjátok mit? Nagyon, nagyon, nagyon jól esett!   Annyi bejegyzés szól a blogomon az őszinteség mellett és hirdeti azt, de végre egy órás beszélgetésre, vagy talán csak félórásra, mindennel kapcsolatban teljesen őszinte voltam azokkal, akiket a legjobban szeretek.  Annyi félreértést elkerülhettem volna, ha őszintébb vagyok és, ha sokkal jobban bízom. Mikor kimondtam a problémáimat, akkor olyan kicsinynek és bugyutának tűntek. Rájöttem, hogy nem kell aggódnom, mert rájuk bízhatom magam, ők a legjobb barátom!  Igen egyes számban.  Fura igaz?   Ezt a gondolatot, ami bennem is felbukkant az egyik barátnőm fogalmazta meg. Tulajdonképpen számomra ez azt jelenti, hogy ők hárman jelentik nekem a tökéletes igaz barátot. Mindannyiukat szeretem, mindannyiukat máshogyan, de nem jobban. Egyikük nagyon vidám és életteli, remek verseket ír és sokat olvas, másikuk nagyon reális és  laza, jó a humora, a harmadik p...