Rozi
Juli benn játszott a poros szoba közepén, az egykor fehér szőnyegen. Még csak nem is nyüzsgött. Szép csendben elvolt. Játszadozott. Rozi a babája, szőke hajú, telt rózsaszín pofija és üvegszemei, amelyek fel-le csukódtak minden egyes mozdulatnál, különösen bájossá tették, s így egészen hasonlított kis gazdájára, akin apró, piros kantáros szoknya, térd alá érő, csíkos rövidnadrág volt. Szállós szőke haja két copfba kötve csüngött a feje tetején. Huncut szemei szinte mosolyogtak miközben kis szájacskájával babája hangját utánozta. - Óriás néni?- motyogta Juli,elváltoztatott, vékony hangon, ahogy elképzelte, miként folytat Rozival beszélgetést. - Igen Rozi? - válaszolt, most a saját hangján, babája szemébe nézve. Hirtelen kintről tompa dörömbölés hallatszott, érezni lehetett, hogy távolról jön, de a plafonról mégis elkezdett hullani a fehér vakolat. Juli gyorsan odakapott fejecskéjéhez és leszedte a ráhullott darabokat, majd Rozihoz fordult: - Nem kell f...