Virágkoszorú

Ki nem állhatom, ha fehér színű bögréből kell igyak. Rideg, hideg és ráadásul, ha  nedves, akkor még visszataszítóbb.  Erre, belenyomnak a kezembe egy hófehér, csillogó, vékony szájú piros feliratosat. Utálom a feliratos fehér bögréket.  Nagy, kacskaringózó betűkkel a "Boldog karácsonyt!" feliratot lehet leolvasni róla. Június közepe van! Könyörgöm!  Ne, ne is fárasszák magukat! Majd megteszem én! Viszek egy hatalmas szájú, fekete bögrét. Mintával. Sok, színes mintával. Nem fehérrel!  Az iroda falai szintén fehérek. Hidegség és festékszag árad belőlük. Minden átkozottul fehér. Fehér az asztal, a szék. Minden!  Gépies, unott, fárasztó minták kép keretekben. Fehérekben. Négyzetből kiinduló négyzet. Abból meg még egy. Így megy ez a rohadt végtelenségig. Nyolcszög alakú fehér óra, szögletes, hatalmas fekete számokkal.  Hófehér naptár, kicsiny bőrszék.  Vakítóan világos az asztal, a szőnyeg, a virágtalan váza, az ablakkeret, az ajtók, a szemben ...

  Füllett meleg volt, az égen szürke felhők vonultak, páran sietve rohantak a busz után, vagy a munkahelyre. Egy középkorú férfi a telefonjába bámulva ült a sarki pékség egyik magasított székén,  minden a maga megszokott közömbös, személytelen és rohanó módján ment, ahogy menni szokott.   Emma, aki mindig is egy álom világban élt, jól megfigyelte ezt a barátságtalan, zord világot. Látta a busz után rohanó nőt, a barátságtalanul és mogorván bámuló férfit, aki a buszmegállóban várt, az aktatáskákkal rohangáló embereket, és bizony, azt az idősödő férfit is, aki a pékség egyik székén ülve elmélyed telefonja világító képernyőjének színes varázsában.  Megállt egy percre, elképzelte, hogy a mogorva férfi, aki valójában nem is mogorva, csak még gyászol, mert elvesztette a feleségét, akit nagyon szeretett. A nő, aki sietett a busz után épp a randevújára ment volna.  A férfi a pékségben igazából a kedvesének üzent.  Ahogy ezt elképzelte a világ már nem is volt ol...

 Régen szerettem a pisztácia fagyit. Olyan nagyon, de nem ettem belőle, és nem akartam bevallani, hogy szeretem. Amikor végre  megkóstoltam volna, akkor már bántotta a gyomromat.  Éreztem, hogy soha többé, nem ehetek belőle.  Mikor lemondtam arról, hogy egyek, már nem is voltam kíváncsi az ízre, de napokkal, hetekkel, hónapokkal később, eszembe jutott.  Eszembe jutott és akkor  mindennél jobban meg akartam kóstolni, de tudom, hogy bántani fogja a gyomromat, kárba veszne a pisztáciás fagyi.  Nem kóstolhatom meg, mert megint fájna, de most sokkal jobban.  Pedig szeretem a pisztácia fagyit, annyira. Szerettem, szeretem...  Hiába, ha fáj miután elfogyott.

Sziasztok!  Van egyfajta feltevésem a szerelemmel kapcsolatban.  Mindenki az igaz szerelemre vágyik egész életében, és a tökéleteset hajszolja.  Véleményem szerint bárki lehet bárki igazija. Mondjam másképpen?: Nincs igazi! Én ezt úgy gondolom, ha az ember szerelmes, akkor azt érzi a  tökéletesnek. Mikor pedig kikerül egy kapcsolatból rájön, hogy valójában milyen mérgező is volt az.   A szerelem egy idő után elmúlik, vagy epés lesz, vagy át alakul valami egészen mássá: tiszteletté. Van, hogy az egyik fél meggondolja magát, vagy a külső tényezők következtében elidegenednek egymástól, csak megtörténik. Vajon miért van az, hogy az emberek a "nagy Ő"-t általában 30 éves kor után találják meg? - Szerintem pont ezért. Fiatalon az ember forrófejű, hirtelen haragú és indulatos.  Míg később már átgondolja a helyzetet és talán okosabban cselekszik, kerüli a vitát.  Persze van, aki fiatalon is ezt teszi,  és fiatalon is így érez, viszont én ezt...